KEZDŐLAP

Műemlékek

NagyításKicsinyítés

Ipolybalog, a ma 860 lakosú község a Börzsöny hegység keleti s a Korponai-hegyvonulat déli nyúlványai közt, a Középső-Ipoly mentén, a folyó jobb partján terül el. A Nagykürtösi járás s az egykori Hont megye faluja. Nevét elsősorban a település előtti magasabb ponton álló szakrális emlék, Szlovákia legrégibb Arpádkori temploma tette országszerte, sőt a határokon túl is ismertté.

A széles Ipoly menti völgykatlant egy helyütt nagy kiterjedésű, csendes rónaság-ként emlegetik, Ipolybalog környékét pedig a gólyák és fácánok hazájá-nak nevezik. A vidék helyenként már az időszámításunk előtti évezredben is lakott volt: a kőkorszakban a bükki kultúra virágzott errefelé; zselizi és lengyeli típusú kerámia került elő az ásatások során. Ipolybalog határában bronzkorszakbeli tárgyakat találtak, s a pilinyi kultúrába tartozó urnamező maradványokat tártak fel.

A falut először II. Endre 1232-ben kelt oklevele említi BOLUG alakban. Ez okirat értelmében, a királyi birtokban lévő települést a zólyomi uradalomhoz csatolták azzal a kikötéssel, hogy tizedét továbbra is az esztergomi káptalannak adják (Györffy, 177).

A pápai tizedszedők 1332/37. évi jegyzékében BELEK alakban fordul elő a község neve. Bakács István ezzel kapcsolatban az alábbiakat írta egyik munkájában: Csak a tizedjegyzék említi templomát: S. Nicoali de Belek-et írva. Minthogy Balog templomának védőszentje ma is Szent Miklós, az azonosítás kétségtelen (Bakács 1943, 4).

Kubinyi Ferenc történész 1882-ben kiadott könyvében három, Balogra vonatkozó okiratot is közzétett. A Baloghy család levéltárából származó 156. számú levél 1. Lajos királytól származik. Az 1375-ben Budán kelt okiratban a király meghagyta a honti és nógrádi fő- és alispánoknak, hogy Oszlári Lőkös mestert és fiait, valamint balogi jobbágyaikat a balogi erdő és az Ipoly folyó haszonélvezetében ne akadályozzák (Kubinyi, 266-267).

Kiss Lajos szerint a Balog helynév puszta személynévből keletkezett magyar névadással. A Balog nemzetség viszont a Balog víznévről kaphatta nevét, ugyanis első szállásukat a folyó mellett, Alsó- és Felsőbalog környékén ütötték fel (Kiss, 150, 630). A régi nyelvjárásokban a szó eredetileg tulajdonságot (balkezes) jelentett. Balyog alakban a palóc nyelvjárásban is előfordult.

A Baloghy család ősei, az Oszláriak 1375-ben kapták adományként az ipolybalogi birtokot. A család eredete egészen IV. Béláig vezethető vissza: ekkor élt Radon ispán, aki a tatárok elleni harcokban is részt vett. Az ő leszármazottja az okiratokban emlegetett Lőkös mester, aki az Oszlári, Kürtösi és Balogi előnevet is használta.

Baloghy Imre, Hont megye egykori alispánja (1839-1842) szintén tulajdonosa volt még a Hont megyei Balog helységbeli ősi birtoknak, amelyet ő és fia adott el.

A Baloghyak birtoka később Huszár Aladárhoz került. Ó szép klasszicista kúriát is építtetett a faluban, amelyet mára jelentősen átalakítottak. Ezt később a gazdasággal együtt Kazy Lázár tengerésztiszt, majd Róth Simon bérelte.

Balog Mohács előtti jobbágyneveit Bakács István tette közzé. Ilyeneket szerepeltet: Jaaz, Jacob, Farkas, Konth, Kys, Molnar, Nemeth, Polyak. Közülük mára csak a Molnár és a Kakas maradt meg. A török kori portaösszeírásokban is szerepel a falu. Az 1715. évi összeírás 8 telkes jobbágyot és 3 házas zsellért jegyez. A ma is meglévő nevek közül itt a Tőrők-kel és a Kakas-sal találkozhatunk. 1720-ban már felbukkan a Pataky és a Gyurász név is.

A falu 1769. évi Urbáriumából megtudhatjuk, hogy a 31 jobbágynak átlag 2-2 pozsonyi mérőre való (kb. 0,4 ha) belső telke, 20 hold szántóföldje, 6 kaszás rétje (kb. 6 hold) volt. Ezért földesuránál le kellett dolgoznia évi 52 napnyi marhás robotot, vagy 1 04 napnyi kézi szolgálatot. Adtak továbbá uruknak egy forint készpénzt, egy icce (kb. 0,85 liter) kifőzött vajat, két kappant (kakast), két csirkét és tizenkét tojást.

A már felsorolt jobbágyneveken kívül a ma is létezők s az Urbáriumban is szereplők közül megemlíthetjük a Rados-t, a Dobos-t és a Zolczer-t. A 31 örökös jobbágyon kívül volt még 10 házas zsellér is a faluban. A jobbágyok a helység hat földesurának: gróf Koháry Jánosnak, Sipos Gábornak, Szilassy Györgynek, Baloghy Ádámnak, Pongrácz Lászlónak és Bolgár Jánosnak adóztak.

Az Urbárium megkötésekor feltett kilenc kérdésre adott válaszból kiderül, hogy azelőtt a régi szokás szerint szoktak véghez vinni a jobbágyi kötelességek. Készpénzt például nem fizettek, hanem Baloghi Ádám uram jobbágyai karácsonyi ajándékként egy csirkét és tíz tojást szoktak adni.

A határnak következendő hasznait tárgyalva megjegyezték, hogy földjük van elég, épületre való fának egy siralmas erdőt tartanak. Az ináncsi pusztán működött egy vízimalom, s csak egy esztendeje, hogy szőlőhegynek egy darabot felfogtak. Fogyatkozási pedig a határnak (...), hogy tűzre való fájok nincsen, az Ipoly vize kiáradván, házakban kárt szokott okozni. A jobbágyok az említetteken kívül mindennemű gabonából, bárányokból és méhekből kilencedet szoktak adni.

Ifj. Palugyay Imre 1855-ös közléséből tudjuk, hogy Balog határának nagy része szántóföld volt, ami több mint 88 katasztrális holdat tett ki. Rétből és kertből 340, legelőből 281 katasztrális holddal rendelkeztek. A szőlő (18. kat hold) és az erdő (11 kat hold) elenyésző részét képezte a balogi határnak. Ez meghatározta a gazdálkodást is. Az első osztályú földeken jó gabona termett, amelyből a többletet a közeli piacokon (Ság, Gyarmat) értékesítették.

1851-ben Fényes Elek így írt a faluról: Földjei első osztálybeliek, és szép gabonát, dohányt, kukoricát s főzelék növényeket teremnek. Egy kis szőlőhegye s téres legelője van. Sok szép szarvasmarhát tenyészt...

Balog község nagyobb, részint rónaságú, sem mellette, sem határában semmi nemű hegyek, völgyek, erdők nem léteznek... - írja 1865-ben Pásztori István bíró abban a jelentésben, melyet Pesthy Frigyes Helynévtára számára készített. Az esküdtek közt olvassuk még Zolczer János, Molnár József és Zolczer Mihály nevét. A dűlők közül ugyanitt felsorolják a Berek alját, a Kenderest, a Gerib alját, a Partot, a Határt, a Templomi- és a Galáris-dűlőt, az Elő - és Külsőrétet, valamint a Nagyszöget. A falunak ez idő tájt 491 lakosa volt, közülük 463 római katolikus, 2 evangélikus és 26 zsidó. Volt a helységben 2 urasági, 38 telkes-, 12 zsellér-, 4 zsidózsellér-ház. Ezenkívül egy tanítólak is. A porták közül 27 egésztelkes, 4 háromnegyedes, 4 kétnegyedes 1 pedig egynegyedes volt.

1893-ban a lakosok száma 578, közülük 570 magyar, 3 német és 5 szlovák. Ma a 860 lakos 93,68 %-a magyar nemzetiségű, és 97,97 %-a katolikus. A lakóházak száma 231.

1903-ban Fogyasztási és Értékesítési Szövetkezet alakult 102 taggal és 135 üzletrésszel. Éves tiszta nyereségük 1200 korona volt. Ipolybalog oktatási intézményének régebbi története ismeretlen. Először 1780-ból történik említés az itteni római katolikus iskoláról. Ekkor Marsovszky Ferenc volt a kántortanító. 1812-től Németke Mihály, majd Tóth Ferenc, 1875-től Gergelyi József, 1885-től Szokoly István tanított itt. Róla az egykori plébános feljegyezte, hogy dicséretes módon működik a tanügyi irodalom terén. 1903-ban a gyöngyöshalászi Rozina László lett a kántortanító. Az iskola egy födél alatt volt a tanítólakkal, amely állt két szobából, egy konyhából, egy kamrából, egy pincéből, egy istállóból és egy kisded kertből (Komlóssy, 123). A magyar iskola az első köztársaság idején is fennállott. Ekkor Montskó László és Montskóné Csala Anna működött itt. A mai szép alapiskola 1964-ben épült nagy parkkal, sportpályákkal, úszómedencéveI. A jó nevű intézményből sok tehetséges diák került ki, s végzett főiskolát, egyetemet.